Ítélkezés

Olyan sokszor észreveszem magamon még, hogy ítélkezem.

Pedig tudatosan figyelek már erre, hogy ne mondjak ítéletet senki felett. Figyelek rá, hogy a „rosszalló” nézésem is elpárologjon. Végleg.

Régebben ítélkeztem még a koldus felett is, aki odalépett hozzám egy aluljáróban vagy a kereszteződésben és pénzt kért tőlem. Sokáig nem adtam és még azt is gondoltam „miért nem megy inkább dolgozni”.

Néha az is megfordult a fejemben, hogy ha sokan adunk neki pénzt, egy nap alatt többet keres, majd mint én.

Sokszor úgy nyugtattam magam: ha adok neki, úgy is borra költi el.

Aztán egyszer csak elkezdtek kérdések jönni egy ilyen szituációban.

Miért zavar engem, ha azt mondja ételre kell és italra költi el?

Miért akarom tudni mit tesz vele?

Majd még őszintébbek: én még nem vettem italt a zsebpénzemből?

Különben is miért ne költhetné akármire azt a pénzt, amit jó szívvel adok neki.

200 forintot.

2 kifli árát.

Valószínűleg egész napját szégyenben tölti. Megalázottságban. Ha bemegy a hajléktalan szállóra lehet, hogy meg is verik.

Az én ítélkezésem lehet nem is számít neki.

De igen.

Az is lehet, hogy a „koldus” törleszt valamiért. Egy rossz döntésért. Lehet, hogy egyszer nem mert vagy nem tudott kiállni Önmagáért. Lehet elvették tőle, amiért már megdolgozott korábban.

Lehet, hogy tanár ember volt még tegnap és a gyermekemet tanította.

Lehet elvált a házastársától és neki az utca maradt.

Bármi.

Mindegy is.

Két kifli ára.

Sokaknak egy fél nap boldogságot jelent.