A szív hangjai

35 éves voltam, amikor a párom azt mondta:

…többféleképpen is megoldhatod az aktuális nézeteltérésünket a kapcsolatunkban. De ha nem oldod meg és halogatod, akkor visszakapod. Minden egy tanítás. Egy helyzetet, egy problémakört le kell zárnod, mert újra és újra vissza fog térni hozzád. És ez igaz akkor is, ha kimenekülsz a kapcsolatból. Ha neked azzal dolgod van, de mégis kilépsz, akkor az vissza fog köszönni az új kapcsolatodban egy új emberrel. Mindaddig, amíg fel nem oldod magadban, a saját életedben….

Ugyan elgondolkodtam azon, amit mondott, de nem hittem neki. Vagyis inkább elűztem magamtól ezt a gondolatot. Nem volt jó érzés erre gondolni.

Talán azért is, mert olyan ember voltam, aki nem szerettem, ha irányítanak. Olyan voltam, aki szeretett mindent előre megtervezni és az ellenőrzése alatt tartani. Elképzelni azt, hogy külső erőktől függök, valaki vagy valami „befolyásol” engem, nos ez nem volt emészthető.

Ma, több, mint 10 évvel a történtek után tudom, hogy az Univerzum figyel. Az Égiek mozgatják a szálakat, úgy, hogy minden tanítás és tükör legyen. Mindaddig, amíg nem tanulom meg a leckét, nem tudok tartósan továbblépni. Igen, ez az elején fájt. Beismerni, hogy kis pont vagyok a világegyetemben. Lehet szabad választásom, de ha nem abba az irányba megyek hosszabb távon, ami a feladatom…nos akkor visszaterelnek. Először kisebb figyelmeztetések jönnek (pl. kéz/láb sérülések) aztán komolyabbak is. Amikor már fizikailag sem tudod azt csinálni, amit addig csináltál. Nekem az ülőmunka is ilyen volt. Hosszú ideig napi 8 órában kényelmesen elláttam a feladatom, tudtam jól csinálni, terhelhető voltam. Aztán amikor eljött az ideje „felállítottak a székből”. Más feladatot szántak nekem. Kiléptem a kényelmes irodai munkából, mert már fizikailag megterhelő volt napi 8 órát ülni. Fájt a nyakam, a derekam és a heti rendszeres testmozgás sem tudta kompenzálni ezt.

Tudom, hogy ezek a szavak „visszaterelnek”, „figyelmeztetnek” kicsit furcsán hangzanak elsőre a racionális elme számára. Kik terelnek vissza? Hol vannak ők? Miért? Azonnal szerettem volna megérteni az egész Univerzum működésesét. Tudni kik irányíthatnak. Tele voltam miértekkel.

Onnan tudom, hogy a helyes úton járok (vagy nem helyesen), hogy többet figyelek befele.

Hogy elkezdtem jobban figyelni mit szeretne a lelkem. Mi esik rosszul, mi az, ami felvidít. És ez alapján dönteni.

Hogyan is működik ez a mindennapokban?

Először meg kellett tanulnom lelassulni.

A mindennapos aktivitások között elkezdtem szünetet tartani. A hétvégéket, szabad napokat úgy terveztem, hogy legyen benne „semmit tevés”. Megengedni magamnak, hogy ne a kényszeres cselekvésem határozza meg a napomat. Hetekig, sőt hónapig furcsa volt ez. Átállni és beiktatni olyan perceket, órákat, amikor nem valami „hasznosat” csinálok. Nem rendet rakok. Nem készülök elő valamire. Nem pótlom a régóta halogatott dolgokat. Egyszerűen csak megfigyelem a környezetemet. Sokunkat úgy programozták, hogy első a munka. Oké, de mi van, ha mindig van munka? Azaz mindig van mit csinálni.

Megállni egy picit a káoszban, a gyereknevelésben, a takarításban és inkább megfigyelni a teret, amiben vagyok. Bevallom ez nehezen ment az elején. Kimenni az utcára egy térre vagy a Duna partra és csak hallgatni a zajokat, csendben lenni tétlenül szokatlan volt. Nem komfortos.

A kényszeres cselekvés veszélyes.

Felpörget. Nem hagyja pihenni az elmét.

Nem engedi be a szív hangját…